Szasztok emberek! Ugye örültök, hogy nem mindig Zsebkutya jelentkezik? Én nagyon örülök, habár… most is lesz róla szó. A kis megátalkodott mindenhol ott van, cukiságával bepofátlankodott ide, Bulldogfalvára.
Na szóval, nem nagyon kell bemutatni magamat, ugye? Ha mégsem tudnád, hogy én milyen ügyes, okos, s persze nem kicsit különleges csíkos francia bulldog szuka vagyok, akkor olvasd el a korábbi, rólam szóló Bulldogmeséket: ITT és ITT.
Hogy ne szaporítsam tovább feleslegesen a szót, mondom is a helyzetet, vagyis a helyzetemet. Történt ugye, hogy Negro a cuki, Zsebkutya így, Zsebkutya úgy, Anya kicsi mogyija stb. stb. Tökre elegem lett, így úgy döntöttem, kitessékelem ezt a kis husigolyót a házból. Ja, mert mi együtt laktunk, bizony. Mangó, Chili, Negro, s persze én, a hős Aina bulldog.
Ki is találtam egy szuper haditervet mindehhez. Konkrétan megfélemlítettem Negrokát, elkezdtem követni, ő meg csak ült az ajtónál, mert tudta, a főnök ÉN vagyok!! Aztán egyszer-kétszer meg is szúrkáltam, nem csupán a szemeimmel, hanem meg is lögdöstem meg minden. Na, ettől Anya és Apa tökre kivoltak, húh, néha úgy elgurult a gyógyszerük, olyanokat mondtak, ha valaki hallotta, tuti megsajnált. Persze nem kell engem sajnálni, sőt… Csak figyeljetek, mondom tovább. Szóval, nem bírták már, hogy kiutáltam a kis cukiságot, mert amúgy milyen dolog ez, értitek?! Azért, mert én nagy bulldog vagyok, folyamatosan azt kell hallgatnom, hogy ő cuki, nekem pedig nem mondják?! Szemét egy viselkedés, azért remélem látjátok, hogy teljesen jogosan tettem, amit tettem. Ez csak mellékszál volt, nem azért magyarázkodom, mert lelkifurim van vagy ilyesmi – dehogyis!
Tehát, megelégelték, hogy nem jövök ki a kicsivel bent a házban – kint az udvaron amúgy éppen nem érdekelt a haditervem, eljátszottam én vele – ezért úgy döntöttek, hogy “fogságba” kerülök, hatalmas szobakennelbe, be a nappaliba. Persze, jöhet a kérdés, hogy miért nem elengedve a házban? Azt nem szabad, mert.. igazából nem is tudom. Nem és kész. A többieknek nem lehet, akkor nekem sem. Ja, plusz azért sem, mert az ajtónál védem a saját területemet mint egy kis örző-védő Carlos kutya. Na akkor, szobakennel. Én, az okos francia bulldog, első szóra, sőt, szó nélkül, bemegyek, kijövök, amikor kell, szépen, ügyesen. Tudom, hogy ez az én lakosztályom.
Tudni kell, én nem kunyerálok, nem hisztériázok, csak nézek. Pislogás nélkül, néha nagyokat nyelve, mert a nyálamat mégsem köphetem ki, vagy ilyesmi – francia bulldog vagyok, nem egy paraszt. S miután táplálkozásukat befejezték, kapok egy-egy plusz falatocskát, jutifalit, finomságot, egy kis ezt-azt. Ez így ment majdnem 3 hétig, én tök jól elvoltam, imádtam ezt a féle “rabságot”. Anya már el is kezdte mondogatni, hogy én ezt tuti élvezem.
Majd egyik nap, ült a kanapén, nézett rám, s láttam, hogy a haditervem egésze most világosodott meg a fejében – mondjuk jó sok időbe telt neki. Bizony, bizony! Nem ki akartam tessékelni Negrot a bulldogos házunkba, hanem én akartam bemenni Anyáékhoz a házba, s ez sikerült is! Na, ügyes vagyok vagy nagyon ügyes? Szó szerint a figyelem középpontja lettem, extra simik, extra beszélgetések Anyával-Apával, a finomságokról nem is beszélve. A terv-teljesítési rátám igazán kimagasló!
A történet nem ért szomorú véget, azóta is mesélik mindenkinek, hogy mennyire rafinált kis rohadék vagyok. Aztán Negro, Cuba és Cent kenneltársa lett a bulldogos házban, így én visszaköltöztem a régi helyemre, Mangóhoz és Chilihez.
Most meg éppen már kölykökkel van tele a hasam, ami azt jelenti, hogy a figyelem 100 %-a rám irányul. Na, király bulldog életem van, igen vagy igen?
Kövessetek minket Instagramon és Facebookon, ahol több képet láthatsz rólunk. Ha tetszett, oszd meg ezt a Bulldogmesét, valamint kukkants be a Facebookon a Bulldogmese Boltba is!
Köszi, pacsi, Aina