Carlos vagyok, a nagy és félelmetes – ez mások véleménye rólam -, tigriscsíkos- foltos, 3 éves, amerikai bulldog kan. Már hallhattatok és olvashattatok rólam Babér bulldog és a Tőzegkúti nyaralás , valamint az Avocado kapitány és az új bulldogtárs Bulldogmesékben.
Én vagyok a házőrző, a felügyelő, a vigyázó és felvigyázó. A mulattató, a kaszkadőr, a színész.
Nagyon félnek tőlem az emberek, mert nagy vagyok és mert bulldog vagyok. Féljenek is! Főleg, akik a kerítésen kívül vannak mozgó akármikkel. Bicikli, motor, idegen autó, MACSKA, mindet levadásznám! Anyának is van biciklije, Apának motorja, amint kiviszik az utcára, haragszom azokra is, szét tudnám tépni. Huhh milyen jó játék lenne! Mint a kutyasuliban az őrző-védő foglalkozásaim. Imádom, főleg a kiképzőmet! De most nem mehetek kiképzésre, kutyasuliba sem, a kicsi francia bulldogok miatt.
Van a falkánkban egy harmadik (Aga a második) kis kan francia bulldog is, Negro. Nagyon vigyázok rá, istápolom, tanítgatom, bár a szukáktól tanulja a legtöbb hülyeséget. Mondjuk ez nem meglepő. Ő is azt hiszi – a kis naiv- , hogy le tudnak dönteni a lábamról. Áh, ha tudnátok! Vannak összesen hatan ellenem, s úgy tudnak örülni, amikor négyen a négy lábamnál, a maradék egy-kettő pedig a pofámnál ráncigál és megadom magam. Közben ugrok, pördülök rajtuk keresztül, mintha védekeznék, táncolnék, esetleg menekülnék, mindeközben furcsa hangokat adok ki én is – nagyon látványos bemutató! Hadd higgyék, hogy legyőztek.
Sokszor hiszik, hogy ők a főnökök, mármint a szukák, a kanok tudják, hogy én vagyok az első, a vezér! Vagyis javítok, Apa, s ha ő nincs itthon, akkor vagyok én az első és én vigyázok mindenre és mindenkire, Anyára is.
Anyával is szoktam játszani, mármint nem csak simán játékkal, hanem játszom a süketet, vagy mintha nem az én nyelvemen beszélne. Mindezt legfőképpen akkor, mikor valaki látja, amitől Anya tök ideg. Mindig azt mondja, hogy beégetem és úgy viselkedek, mint egy neveletlen kutya. Pedig csak ellátom a feladatokat, amit Apa rám bízott. Viszont amikor a szomszéd bácsi előtt csinálom ezt, huh, anya nem szól, nem kiabál, csak úgy néz rám, hogy megijedek! Hallom a gondolatait, hogy “azonnal menjél be, nehogy Imi bácsinak legyen igaza!” Mert ők mindig cukkolják egymást, viccelődnek, s azt szokta mondani Anyának, látszik, hogy nincs itthon a falkavezér, nem fogadunk szót. Na, ettől Anya tök kivan, szóval persze megcsinálom amit mond. Imádom Anyát, én vagyok az ő szerelme, elraboltam a szívét – azt mondja. Habár, mindegyik kutyájának ezt mondja, akkor hány szíve lehet?
Nekem is nagy szívem van, egy igazi puha maci vagyok. Imádom a kiskutyákat, a gyerekeket, bár legtöbben félnek tőlem. A szomszéd gyerekek is, pedig évek óta várom, hogy megsimogassanak. Néha pedig nevetnek rajtam, ahogy színészkedem, s amikor a kicsikre vigyázok. Nem is gondolnátok ti, emberek, mennyire barátságos vagyok, egy igazi szeretetgombóc. Jó, gombóctól azért sokkal nagyobb!
Apával kimérten, Don Carlos módra, komolyan, ügyesen sétálunk az utcán, nem figyelek senki másra csak Apára – mert ezt így kell. Nem húzom, nem rángatom a pórázt, hiszen megtanultam hogyan kell szépen sétálni. Nem ugatok sem kutyára, sem emberre ilyenkor, de az emberek mégis messzire elkerülnek. Nem is baj.
Viszont akik belém szeretnek és közel engedem magamhoz őket, na ők azok, akik a fincsi bulldog bundámat megsimizhetik. Hmm, ha tudnátok mennyire pihi-puhi!
Most viszont megyek tovább, munka van, nem pihenhetek, még a két szomszédra is vigyázok. Halljátok még a hangom, ne aggódjatok!
