Sziasztok kis Zsebbulldog rajongók!
Negro újra itt van, de csak gyorsan mesélek, mert oltári sok dolgom van, minden nap. Vagyis, most inkább panaszkodnék Anyára és Apára. Ugyanis, nem elég, hogy pofátlanok, sokszor bunkók is velem!
Na de, megpróbálom összefoglalni, mik is történtek, történnek nálunk mostanában. Előző Bulldogmesémet ITT hagytam abba. Azóta sok minden változott. Legfőképpen az, hogy elhanyagolnak engem valami kölykök miatt. Bizony, Avocadoval együtt bent élnek a nappaliban és engem nem engednek be hozzájuk. Amikor én kis zsebkutyaként ide kerültem, velem mindenki játszhatott, akkor miért tiltanak el a kicsi francia bulldogoktól? Ez nagyon nem igazságos!
Ja és ha már itt tartunk, Anya mindig velük van, ezért én, roppant magas fokon, a legjobbaktól kitanult módon – természetesen Mangóra és Chilire gondolok – büntetek. Nem kicsit, nagyon! Apa kivisz reggel pisi, kaki, reggeli, vergődes, versenyfutás, fű – és fa támadás, Carlos kutya ledöntése és amit még el tudtok, vagyis amit el sem tudtok képzelni. Ezek után vissza a házba pihenni. Pihenni??!! Egész éjjel aludtam, ezt hogy gondolják? Na és itt kezdődik az én és ezzel együtt Anya megpróbáltatásai. Ugyanis nem velem, hanem ezekkel a kis “cukorbulldogokkal” kezdi a napot. Emiatt én, Negro, bekakkantok, amitől ő persze ideges. Rám is szokott kiabálni, de erre is csak kakkantani tudok. Vergődni is tudok az ajtónál, amivel Avocadot idegesítem állítólag, bár ő engem egyáltalán nem érdekel. Messzire kerülöm, mert mióta kis cukorbulldogokkal lett tele a pocakja, nem túlzottan szeret engem.
Elhiszitek, hogy ilyeneket kell elviselnem nap mint nap? Ne higgyétek, hogy ez minden. Sajnos nem.
Mindig éhes vagyok, de nekem csak kétszer adnak enni naponta. Avocadonak és a kis bulldog porontyoknak pedig nagyon sokszor. Szóval kivételeznek velük!! Sajnálják tőlem a fincsi tápot? Lehet az én adagomon spórolnak, hogy Avocadonak és a kicsiknek még több legyen?! Jujujj, ezt még csak most gondolom végig – ezért nagyon fogok büntetni, csak várják ki a végét! Anya próbálja sunyiban, halkan kimérni és odaadni a tápot, de az én radarfüleimet és hallásomat nem tudja kijátszani!
Na és a másik, úgy ismertetek meg, hogy Negro, a zsebbulldog. Aha, ezt is el akarják venni tőlem, mondván, hogy már nem férek el a zsebükben – csak mondanám, hogy soha nem tettek a zsebükbe, miről beszélnek?! Sem elég táp, sem zsebbulldog! Anya pedig, egy hétig sipákolt, hogy egyik napról a másikra nőttem meg és hová tűnt hirtelen a kis zsebkutya? Tiszta zizi.. Ezt ő szokta nekem mondani egyébként, mert annyira örülök amikor kint van velem az udvaron, hogy csak szaladok és szaladok. De ő mindig csak siet. Persze, hogy siet, a kis cukorbulldogokhoz, köszönöm szépen, tényleg. De én nem sietek, legalábbis nem a házba befelé. Egyszerűen nem esik le neki, hogy a “befelé” felszólítás nálam egy turbó gombot kapcsol be, s minél többször hajtogatja ezt nekem – nem értem hogy nem unja meg – annál gyorsabban futok körbe-körbe-körbe és egyre gyorsabban. A szomszéd kislány kérdezte, nem szédülök el? Én?! Dehogyis! Néha elcsúszok, elesek, de észre sem veszem. Aztán jön a fenyegetés! Bunkó módon Anya ilyenre is képes! “Tudod Chilike hogy tanulta meg, hogy akkor kell bemenni, amikor én mondom?!” Nem tudom,de nem is érdekel.
Ja! Apa is fenyegetőzik! Szinte minden nap, valami borzalom! Mert neki is tudok ám hisztizni, amikor hazajön és ő is a kicsikkel foglalkozik. Mindenki velük foglalkozik, szörnyű! Szóval, ilyenkor azt mondja nekem, hogy átköltöztet Agához. Nem akarok menni, én Mangóval és Chilivel szeretek élni, mi egy nagyon jó bulldog hármas vagyunk! Mondjuk, Anya ezt tuti nem engedné meg, szerintem inkább Apát költözteti ki.
Na, most futok tovább, felhívom magamra valamivel a figyelmet! Figyeljetek Ti is! Bár nem tudom, Anya mikor fog jelentkezni, megbízhatatlan… Annyi mesém van, de mindig a kicsikkel foglalkozik …
