Miért ne vegyél bulldogot?

Talán furcsa ezt olvasni pont egy bulldog tenyésztő oldalán. Aztán ha belegondolunk, mégsem.
Mit szeretne a tenyésztő? Egészséges, küllemben, jellemben reprezentás egyedek születését segíteni, majd mindezek után olyan helyre eladni, ahol megfelelően, családtagként gondoskodnak róluk, akár hobbi, akár tenyésztési céllal vásárolják is meg.

S nyilván, aki felelősségteljesen, szeretetből vesz kutyát – bulldogot -, annak eme tartási “körülmények” teljesen természetesek. Ugyanúgy az is, hogy ellenőrzött helyről, tenyésztőtől vesz kiskutyát. Mindezekkel együtt tudja, vagy ha nem is tud mindent részletesen, kérdez, utánajár a bulldog esetlegesen speciális tartásának, fajtából eredő, kialakulható betegségeknek, problémáknak. Ezeket összegezve, átgondoltan keres és vesz francia bulldog kutyát. Ja, s persze az ár. Arányaiban tisztában van azzal, hogy jó helyről, kiállítási eredményekkel is rendelkező, egészséges, szűrt szülőktől származó kiskutyák ára,  s melyekre garanciát is vállalnak, törzskönyvvel, szerződéssel, megfelelő oltásokkal, féreghajtózva, chippelve adják át az új gazdinak, – ahogy azt kell! -, tehát ezen kiskutyák ára mennyi. Nem, nem occsó. Nem 60 ezer és nem alku tárgya. S nem, nem a putri hátuljában vannak.

Na már most. Ha valaki ezekkel nincs, s nem is akar tisztában lenni, az ne vegyen francia bulldogot. De tovább megyek, igazából semmilyen fajtatiszta kutyát ne vegyen – DE!! Ne vegyen kutyát máshonnan sem, mert ne támogassuk már az idők végezetéig a mocskos szaporítókat, akik disznósólban tartják a védtelen állatokat, kizsigerlik az anyakutyát, nem hogy szeretetet, de még ételt-italt, napfényt sem kapnak. S mindezen, embernek nem is nevezhető mutáns képződmények képesek nyugodt szívvel lefeküdni és felkelni, mert az csak egy “állat”. NEM!!! Nem csak egy állat! Társas lény, aki a társad, barátod, minden körülmények között. Aki jobban szeret téged saját magánál.

S igen, tetszik nem tetszik, intelligencia is kell a felelősségteljes bulldogtartáshoz, kutyatartáshoz. Abban az országban – igen, Magyarországról beszélek -, ahol 2 millió kutya él menhelyeken, s ki tudja hány tízezer másik él az utcákon, azért, mert a konrántsem intelligens és korántsem felelősségteljes emberek kidobják őket, gondold meg, miért és honnan veszel magadhoz bulldogot! Menjél menhelyre és fogadj örökbe! Nem? Miért nem, mert az nem fancy? Mert a szomszéd Jóska, meg a Bélának a “szomszéggya” is a Marika sógorának a komájátul vette 50 ezerér? Ja bocs. NEEE, NEE tedd!!!

Nem vitatom, bárki kerülhet olyan helyzetbe, amikor esetleg, utolsó-utolsó pontként jobb a kutyának, ha új gazdát találnak neki. Ezen van a hangsúly!! ÚJ GAZDÁT, vagyis felelős emberként megoldja, megteremti a legjobb környezetet, helyet, életet a kutyának a lehetőségeihez mérten, abban az esetben is, ha ő már nem tudja. Valami gáz van, kib***d a gyerekedet az utcára? Normális esetben nem, ugye? Akkor a buldogoddal, a kutyáddal miért teszed? Azért mert allergiás, nem bírja a meleget, hullik a szőre, sok időt kell vele foglalkozni, sokba kerül az állatorvosi kezelés?
Jaaaaaaa, hogy a kutyatartáshoz pénz is kell! Ki gondolta volna!! Ezekre ne akkor jöjjünk már rá, amikor nálunk van az ártatlan bulldog. Ha majmot akarunk tartani, legyen pénzünk banánra is. Ha batár BMW-t akarunk venni, akkor legyen már pénzünk a fenntartására is. Ha bulldogot akarunk, szintén legyen pénzünk, időnk, s a családunk tagja legyen!

Biztosan van még jó pár momentum, amit ki tudnék emelni, de szerintem az előbb említett szösszenetek is kellően összefoglalják ennek az egésznek a súlyát, komolyságát. Ha szerinted ez nem így van és hóbort az egész és túlzásokba esnek a tenyésztők és jajj már – sajnálni tudlak. S csak bízni tudok abban, hogy meg sem fordul a fejedben bulldogot, kutyát tartani.

Nem kell, hogy eme írásom miatt kedvelj. Hidd el, ha a fentieket nem érted, én sem kedvellek téged. Ha viszont megérted mondandómnak célját, s még egyet is értesz velem, akkor megköszönöm, ha megosztod ezt az írást.

Ha egy embert is rá tudok arra világítani, hogy tudatosság, kellő felelősség hiányában ne tartson sem bulldogot, sem semmilyen kutyát, számomra már boldogabb ez az ország és ez a világ.